Tag: 2014

Nagy sikerrel zárult a Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutató verseny döntője

Nagy sikerrel zajlott le a “Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági verseny Miskolcon. Mint ismeretes a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület által az idén is meghirdetett verseny példátlan összefogás eredményeként született meg, és vált az összmagyarság élő hagyományainak a seregszemléjévé 2014-ben.

 A május utolsó szombatján Miskolcon, a Művészetek Házában megrendezett döntőn népmese, néptánc, népdal kategóriákban két korcsoportban, kisiskolás kortól gimnazista korig vettek részt a gyermekek.

 

A versenyen az egész Kárpát-medence képviseltette magát, hiszen a szervező Borsod-Abaúj-Zemplén megyén kívül Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú megyéből, a Dunántúlról, Erdélyből, a Felvidékről és idén először a kárpátaljai Péterfalváról és a stuttgarti magyarok képviseletében is érkeztek gyermekek. A neves művészekből álló zsűrinek közel 400 gyermek előadását kellett értékelnie.

A szervezők célja teljesült, mert a verseny úgy segítette a magyar értékek továbbélését és a népművészet csodálatos világának népszerűsítését, hogy egyben lehetőséget adott az ifjú tehetségek bemutatkozására is.

 Eredmények:

Néptánc

I. Korcsoport

Arany minősítés: Kis Langallik Néptánc Együttes-Mezőföldi táncok-Kisbér

Ezüst minősítés: Kis Bubulyka-felkészítő tanár: Maier Reimund-Hegyközi táncok-Encs

Bronz minősítés: Kis Tamariska Tánccsoport-felkészítő tanár: Hudákné Farkas Sára-Mezőföldi játékok és táncok-Csepel

I. Korcsoport (szóló)

Arany minősítés: Kozma János és Fajkusz Vanessza-Komáromszentpéteri táncok-Kisbér

Ezüst minősítés: Fábián- Rigó Botond-felkészítő tanárok: Vadász Dániel és Rigó Ildikó-Bagi verbunk-Budapest

 

II. Korcsoport

Arany minősítés: Csikuska-felkészítő tanár: Maier Reimund-Boncidán a magyaroké-Fancsal

Ezüst minősítés: Fekete Ildikó és Éber Bálint-felkészítő tanár: Fekete Ildikó-Szilágysági táncok-Rákospalota

Bronz minősítés: Pető Fanni és Kröel Dulai Viola-felkészítő tanár: Széphalmi Tóth Judit-Oláhos és frisses-Aszód

 

Népdal:

I. Korcsoport

Arany minősítés: Henter Hanga Napsugár-felkészítő tanár: Köles Éva-Zalamenti népdalok-Csány

Ezüst minősítés: Paládi Attila-felkészítő tanár: Kokas Erzsébet-Szatmári gyermekjátékok-Péterfalva-Nagyszőllősi járás-Kárpátalja

Bronz minősítés: Forgórózsa Énekegyüttes-felkészítő tanár: Gordos Anna-Rábaközi gyermekjáték dalok-Budapest

II. Korcsoport

Arany minősítés: Turai Énektercett:-Galgamenti népdalok

Ezüst minősítés: Borbély Zsuzsanna és Járóka Renáta-Tatabánya

Bronz minősítés: Sági Dóra-felkészítő tanár: Sági Dóra-Bihari Népdalok-Budapest

 

Népzene:

I. Korcsoport

Arany minősítés: Vasvári Magor-felkészítő tanár-Bese Botond-Gyimesi furulyaszó-Göd

Ezüst minősítés: Balaton Botond: felkészítő tanár: Balaton Katalin-Gyimesi furulyaszó-Budapest

Bronz minősítés: Mokos Csongor-felkészítő tanár: Bese Botond-Nógrádi dudazene-Göd

II. Korcsoport

Arany minősítés: Berkes Péter-felkészítő tanár: Bese Botond-Palóc dudazene-Göd

Ezüst minősítés: Bálint és bandája-felkészítő tanár-Gunda Ágnes Mária-Galgamenti népzene-Püspökhatvan

Bronz minősítés: Tóth Virág Eszter és Orosz Balázs-felkészítő tanár: Orosz Gábor-Dunántúli kanász, csárdás, friss-Miskolc

 

Népmese:

Arany minősítés: Kovács Boglárka-felkészítő tanár: Urbán Katalin-Bolond Jankó-Detk

Ezüst minősítés: Imre Katalin-felkészítő tanár: Nagy Magdolna-Illok Székelyföld-Parajd

Bronz minősítés: Horváth Alexandra Csilla-felkészítő tanár: Dargainé Czeglédi Júlia- Róka meg a pacsirta-Kisgyőr

A rendezvényen fővédnöke Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere volt.

A zsűri tagjai: Havasréti Pál, Kurucz Réka , Bartáné Kallós Angelika, Ács Gyula, Tamáska Varga Ákos, Dr. Gyárfás Ágnes voltak.

 

Köszönöm elsősorban Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesterének, továbbá köszönet a Mente Egyesület és a Nimród Baranta Miskolc önkénteseinek és az összes támogatónak: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Művészetek Háza teljes személyzetének, Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft., Miskolc Polgármesteri Hivatal Kulturális Főosztály, Miskolci Turisztikai Kft., Hermann Ottó múzeum, Országos Baranta Szövetség, Magyar Vagyok Alapítvány, Hús Depó Kft, Aba-Szer Fémbútor Kft, és a támogató magánszemélyeknek. Hálás szívvel köszönöm az elődöntő szervezőinek! Köszönet a felkészítő tanároknak és Grúz Attilának a műsorvezetésért, és mindenkinek, aki hozzájárult a nagy sikerű népművészeti Kárpát-medencei seregszemlénk sikeréhez.




Vukics Ferenc bevezető gondolatai

Doklist.com által hitelesített szervezetBorsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület