Tag: kupa

Miskolci eszközös birkózó szeminárium és I. Miskolc Kupa

Múlt hétvégén került sor Miskolcon egy eszközös birkózó szemináriumra és az első Miskolc kupára. Miskolcon ez már a harmadik szeminárium volt a csapat megalakulása óta. Mindháromszor a szegedi csapat bonyolította le az edzéseket. A tavaly látottakhoz képest hatalmas fejlődés mutatkozott meg a csapaton, mely a csapat kapitányát, Rápóti-Fekete Mónikát és az edzések vezetőjét, Veres Gábort dicséri. A fejlődés mind a versenyen és az ott elért eredményeken, mind az edzésen tapasztaltak alapján gyorsan leszűrhető volt.
A délelőtt folyamán a miskolci, kisgyőri, szegedi, kispesti, kalocsai, ceglédi barantások a botbirkózás és tatátbirkózás elemeivel ismerkedtek meg behatóbban, valamint megtanultak néhány önvédelmi technikát íjjal és kötéllel fegyver ellen. Több eszközös birkózási játékot is megtekintettünk: kötélbirkózás, késbirkózás párosan és csapatosan, késharc kötéllel és bottal. A létszám 30 főt számlált, mely lehetett volna több is, de kényelmesen elfértünk a teremben. A Nimród Baranta csapat képviseltette magát a legnagyobb számban, és náluk volt a legtöbb csikó is, akik derekasan végig tudták csinálni a délelőttöt. Külön ki szeretnék emelni két csikó kislányt, akik a technikák bemutatása után odajöttek, hogy nem figyeltek, nem tudják, mit kell csinálni. Ez számomra azt mutatja, hogy ott már a gyerekek is tanulni, fejlődni akarnak, ami igen nagy szó.

A remek szervezésnek köszönhetően, az edzést a miskolci televízió is rögzítette, mely már fel is került a világhálóra. (MiNap riport, MiNap videó)
A versenyen két szám volt meghirdetve: botbirkózás és tatárbikózás. Egyik sem szokványos szám a baranta versenyeken. Legutóbb 4-5 éve volt ehhez hasonló megmérettetés Kunszálláson. Ettől függetlenül és a még alacsony technikai tudást tekintve, igen szép és izgalmas küzdelmek zajlottak le.
Az öskü kategóriában úgy tűnhetett első ránézésre, hogy a testi adottságok fognak dönteni a botbirkózásban, de igen csak nagyot nyomott a latba, hogy ki, mennyire kitartó és akaratos. Itt történt a verseny egyetlen balesete, aminek köszönhetően gyorsabban le tudtam vezényelni a küzdelmeket, miután az orrom leállt a vérzéssel. (:
A kese kategóriában zajlott le a leghosszabb küzdelem két ifjú titán között. A küzdelmük több, mint 25 percig tartott. Ez birkózásban vagy egyrovásos böllönben is szép, nemhogy itt, ahol folyamatosan szorítani kell a botot. A kese kategóriába lett beosztva a verseny egyetlen női indulója, aki ezért külön díjazást kapott.
A csikók küzdelmeit örömmel néztem, jó volt látni, hogy a 2-3 órája tanult technikákat próbálják alkalmazni több-kevesebb sikerrel.

A tatárbirkózásban a csikók az esetek többségében a nyak körbetekerésével fejezték be a küzdelmet, szintúgy a kesék. Az ösküknél több példa is akadt a végtagok, vagy kar és nyak összekötésére. A csikóknál volt olyan mérkőzés mely háromszor lett újraindítva, ugyanis egyszerre tekerték körbe a másik nyakát a kötéllel.

A versenyen az tapasztaltam, hogy mindenki példás, barantás magatartással viseltette magát. A küzdelmek mosollyal és nagy megkönnyebbüléssekkel értek véget. Főleg a botbirkózások. A versenyzők maguk is bíráskodtak, amit itt szeretnék megköszönni nekik. Ez főleg az öskü kategóriára volt érvényes, a kesékre vehemensségük miatt, a csikókra pedig tapasztalatlanságuk miatt kellett jobban odafigyelni. A miskolci csapat edzője valamit nagyon jól csinálhat, mert az ő küzdelmeit a csikók olyan szurkolással kísérték, hogy mást nem lehetett hallani, csak azt hogy „Gábor, Gábor!”, aminek meg is lett az eredménye.

Itt is szeretnék gratulálni az elért szép eredményekhez, és megköszönni a szervezői munkát!
Remélem, jövőre megismételjük és egy versenyszámmal is ki fogjuk egészíteni.

- Kézer Dávid -

A verseny eredmények:

Öskü:
1. Szommer Ádám-Koppány Vezér Baranta
2. Veres Gábor-Nimród Baranta Miskolc
3. Zágon Andor Endre-Szeged Baranta
4. Goralszki Péter-Nimród Baranta Miskolc
5. Somosvári Béla-Hejő Törzs Egyesület
6. Faludi László-Szeged Baranta
7. Fekete Bence-Kalocsa Baranta

Kese:
1. Kovács Valentin-Nimród Baranta Miskolc
2. Tóth Tibor-Kalocsa Baranta
3. Csizmadia Dénes-Nimród Baranta Miskolc
4. ifj. Soós Ferenc-Hejő Törzs Egyesület
5. Zima Csaba-Hejő Törzs Egyesület
6. Vesztergám Judit- Kalocsa Baranta (a verseny egyetlen női indulója, aki ezért külön díjazást kapott)

Csikó:
1. Domján Viktor-Nimród Baranta Miskolc
2. Lencsés Luca-Nimród Baranta Miskolc
3. Petró Ádám-Nimród Baranta Miskolc
4. Fábián Ákos-Nimród Baranta Miskolc
5. Halmi Dániel-Nimród Baranta Miskolc
6. Kiss István-Nimród Baranta Miskolc
7. Fábián Fruzsina-Nimród Baranta Miskolc

 

A versenyről készült képek: http://kepek.magyarkozossegek.org/Miskolc-Kupa-2014

Kárpát kupa – Magyar Műveltség napjai Miskolcon 2013

2013.05.01 Reklám bemutató a népkerti majálison [0:16:50]: http://youtu.be/j_yYeUtQfHg

Vásáros regisztráció: kattintson ide

Kárpát Kupa 2013 – videók

Lényegében a két elsődleges szőnyeg mérkőzései; a további helyszínekre csak szórványosan figyeltünk. (Operatőrök: Kun G., Petró Z., Soós L.)

00  megnyitó

01  formagyakorlat páros
02  formagyakorlat egyéni

03a ifi földharc, középső (*)
03b ifi földharc, bal
04a ifi földharc 70+ döntő
04b ifi földharc 70- döntő

06a f. szablya, középső
06b f. szablya, bal
05  női szablya döntő

07  földharc szabályok (kempo)
08a f. földharc (elődöntőig), középső
08b f. földharc (elődöntőig), bal (*)
09a női földharc 1./3
09b női földharc 2./3
09c női földharc 3./3

10  harminckettesek
11  bemutatók (aikido, fokos, ostor, lándzsa)
12  viadal szabályok
13  viadal

14  földharc 70- és 90+ döntő
15  szablya döntő
16  földharc 80- és 90- döntő
17  íjászpárbaj

18  csata

19  eredmény

Amikor már letöltődött a lejátszóba, az alatta lévő leírásban az egyes a mérkőzések és bemutatószámok kattinthatók.

További kapcsolódó videók: vimeo.com/album/1945960. (Lapozni a lap alján lehet.)
__________
*Kettő hiányos: nincs meg
(1) az ifi földharc középső szőnyeg (03a) első mérkőzésének a felvétele, valamint
(2) Bognár I. és Erdei(?) B. mérkőzése (08b végén lenne), amikor a másik szőnyeg eseményeit vettük. A “narrátor” hangja viszont hallható a női földharc alatt (09a).

Doklist.com által hitelesített szervezetBorsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület